A Lipicai ló Ez az értékes faj eredetileg a mai Szlovénia területén található Lipicáról származik.Az ottani karszthegységben,amelyet kemény,köves talaj jellemez ,rideg éghajlat uralkodik:a telek nagyon hidegek ,a nyarak pedig szárazak.A kedvezőtlen körülmények azonban ,úgy tűnik,jót tettek a lipicai lovaknak,ennek köszönhetik hosszú élettartamukat és jó erőnlétüket.Sok húszéves vagy annál is öregebb is öregebb csődör képes a magasiskola legnehezebb gyakorlatainak teljesítésére is.Gyakran a 30 éves kort is megérik! küllem: A lipicai erős ló.Szép formájú,hosszúra nyúlt,száraz feje van ,általában hajlott orra,erős,nem túl hosszú nyaka ,rövid,barokkos teste lapos marral és erőteljes,kerek farral.A nyak és a hátsó rész eléggé izmos.A lábak arányosak,rövid lábközépcsonttal és kerek,kemény patákkal.A csánk viszonylag egyenes,a szár hosszú és erős .Mindent összevetve a lipicai arányos ló ,erős és ugyanakkór könnyű,egész testfelépítése a szép mozgást szolgálja,díjlovaglásban is kitűnő teljesítményre képes. Marmagasság: A piperi típus általában csak mintegy 150cm magas .Más vérvonalak azonban elérik a 165 cm marmagasságot is. Szín: Egyöntetűen szürke,vannak azonban barna és fekete színűek is.A szürkék barna vagy fekete csikókként születnek. Jellem: Kezdettől ügyeltek arra,hogy megőrizzék a lipicaiak temperamentumát .Ez a fajta intelligens ,kitűnő emlékezőtehetséggel rendelkezik ,tüzes természete ellenére engedelmes és nagyon tanulékony .Intelligenciája és szép mozgása egyaránt alkalmassá teszi a magasiskola feladatainak megtanulására,illetve más sokoldalú hasznosításra ,így egyszerű kocsihúzásra is. Egyéb tudnivalók: A lipicai lovak tenyésztése a 16.században kezdődött,amikór az osztrák főhercegnek szükségük volt lovakra az előkelőségek számára.A lipicai különös erőt és ügyességet tanúsít az ún.magasiskola nehéz dresszúrájában.Természetesen szerényebb feladatokra is alkalmas. Lipicai ló EREDETE A fajta eredete több mint 400 évre nyúlik vissza, amikor 1580. május 19-én döntés született egy hercegi ménes felállításáról a köves, karszttetőn fekvő Lipizzán. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, nagy tűrőképességű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat előállítani. A tenyésztés a kor divatjának megfelelően spanyol lovak-kal indult, de egész Európában kutattak olyan mének és kancák után, amelyek a kívánt célt biztosítani látszottak. A fajta kiala-kításában összesen 8 mén vett részt, amely egy-egy ma is elismert vonalat alapított. Elsőként az ugyancsak spanyol ősöktől de a dán királyi ménesben 1765-ben született Pluto nevű szürke mén került Lipicára. Pluto-t követte 1774-ben a nápolyi királyság legjobb spanyol fajtájú méneséből származó fekete Conversano. A csehországi Kladrubból érkezett az 1779-ben született fakó mén, a modern fogatsportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó Favory törzs alapítója. Favoryval együtt vásárolták meg a lipicai ménes számára az 1773-ban Spanyolországban született ekkor már 10 éves Maestosot is. 1803-ban vétel útján került a ménesbe a Nápolyból származó pej színű, akkor 13 éves Neapolitano. Az 1800-as évek elejére a Lipicán kialakult ménes sem tudta magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyészhatású fajtájától, az arabtól. Így 1816-ban megérkezett a Schwarzenberg herceg által 1811-ben elletett Siglavy nevű saját tenyésztésű, de eredeti arab ősöktől származó arab mén, mint a hatodik eredeti lipicai törzs megalapítója. Az évszázadok történelmi viharaiban a ménes nem mindig folytathatta kívánatos, nyugodalmas életét. A különféle háborúkban az idegen kézre jutás félelme miatt a ménes többször kényszerült menekülésre. Több esetben evakuáltak hosszabb-rövidebb időre Magyarországra is, így pl. 1809-1815 között 6 évet élt a ménes Mezőhegyesen. Az 1815-ös visszavonuláskor Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben meglévő pluszvariánsok. A lipicai ló mezőhegyesi korszakában jelent meg a hetedik törzs, a gróf Bethlen Pál erdélyi ménesében született Incitato ivadékaiból. A nyolcadik törzs, a Tulipán a Jankovich-Bésán család Horvát-Szlavóniában fekvő terezováci birtokán született eredeti spanyol kancából. A Tulipánok főként a horvát és romániai ménesekben fedeztek, innen kerültek leszármazottaik révén a fajtába. JELLEMZŐI Több mint 400 éves tenyésztői múltja miatt meglehetősen konszolidált fajta, ennek ellenére az egyes országokban némi küllemi sajátosságok, különbözőségek tapasztalhatók. A lipicai fajta jellegzetessége a testtömeghez képest elég nagy kosfej, amely azonban nem durva. A romániai és horvát-országi tenyészetekben a fej profilvonala csak egész enyhén ívelt, inkább az egyenes fej az általános. Szemei nagyok, élénkek, értelmet mutatók. Feje inkább alacsony tűzésű. Nyaka ívelt, izmos, magas illesztésű. Ebből adódóan marjára ráborul gazdag izomzata, és a mar elmosódott. Háta közepesen hosszú, széles, jól izmolt, ennek ellenére gyakran puha. Ágyéka hosszú, széles, jól izmolt, erős, ezért jól kötött. Fara kifejezetten széles, igen jól izmolt, alma- vagy dinnyefar. Igás, hintós jellegének megfelelően szügye széles, feltűnően jól izmolt. Mellkasa inkább dongás, mint mély, ami maga után vonja lapockájának meredekségét. Ízületei, inai szárazak, szikárak, csontjai tiszták. Hátulsó lábai gyakran kardosak, és elől-hátul előfordul a kissé meredek csüd. Küllemi jellegéből adódóan mozgása nem túl térölelő, hanem igen akciós. Méretei: marmagasság bottal: 152-162 cm, szalaggal: 163-171 cm, övméret: 185-197 cm, szárkörméret: 21- 23 cm. Színe általában szürke, de kisebb gyakorisággal előfordul a fekete, és a pej színváltozat is. HASZNOSÍTÁSA A barokk stílus klasszikus képviselője. Igen tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű, kemény, ellenálló, nem túl nagy igényû fajta. Mozgása egyedülálló, ami ruganyosságában, akciósságban jut kifejezésre. Ausztriában a Bécsi Spanyoliskola kizárólag lipicai ménekkel mutatja be világhírű produkcióját. Magyarországon elsősorban fogatló, Abonyi Imre, Bárdos György, Lázár Vilmos fogathajtó világbajnokok mind lipicai lovakkal érték el sikereiket. A mai magyar fogathajtó válogatott mezőny 80 %-a lipicai lovakból áll. Különleges értéke, hogy 400 éve fajtatisztán tenyésztik. Az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstõl eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. A Lipicai Lótenyésztők Világszövetsége (LIF) szerint lipicai lónak csak az tekinthetõ, amely apai oldalon a 6 klasszikus, valamint az Incitato és Tulipán törzsekbe tartozó, anyai oldalon pedig a 12 klasszikus kancacsaládra vagy a LIF által elfogadott egykori tradicionális ménesek kancacsaládjaira visszavezethető ősökkel rendelkezik. Ily módon a fajtát quasi zárt törzskönyvben tenyésztik. ÁLLOMÁNYA Magyarországi kancaállománya az utóbbi évtizedben megtöbbszöröződött, mára meghaladja a 400-at. A főménes a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság mintegy 80 kancával 15 kancacsaládot tart fenn és valamennyi törzset tenyészti, több jelentős állománnyal rendelkező magánménes is van. Európában jelentősebb ménesei - származási helyén a szlovéniai Lipizzán kívül - az ausztriai Piberben, a horvátországi Dakovoban, a romániai Fogarason és a szlovákiai Kistapolcsányban (Topolcsansky) vannak, de szinte valamennyi országban, sőt Európán kívül is vannak tenyésztői. Nemzetközi szervezete a LIF (Lipizzan Internationale Föderation), amely összehangolja a fajta nemzetközi tenyésztését és őrködik a tradíciók felett. Magyarországon elismert tenyésztő szervezete Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete. A LIPICAI A lipicai az Európa lófajták között az egyik legrégebbi múltra visszatekitő fajta,amely az évszázadok alatt is megőrizte az évszázadok alatt is megőrizte eredeti küllemi és munkakészségbeli tulajdonságait. A fajta tenyésztörténete a16 sz. nyúlik vissza, amikor is 1580-ban 2. Habsburg Károly a mai Szlovénia területén, Lipicán udvari ménest állítatott fel Spanyolországból importált lovakkal: 9 ménnel és 24 kancával. Aménes létrehozásának célja az volt, hogy elegáns, mutatós, és lehetőleg csak szürke lovakkal lássák el a grazi főhercegi ménest .ill a bécsi császári istállót. Az akkori, barokk ízlésnek megfelelő küllemű lipicai fajtát szerencsére nem alakították át a következő századok különféle stílusirányzatai, így ma is eredeti őrzi. A tenyésztők céltudatos munkáját dicséri, hogy a kiinduló tenyész állomány, ill. A későbbi újabb spanyol és importok felhasználásával máig is fennmaradt nyolc Olyan geneológiai vonal, amly neknek „legfiatalabb”vonalalapítója is . A mai is meglévő vonalak alapító ménje: PLUTO (1765. évi szürke dán ) FAVORY (1779. évi fakó kladrubi), NEAPOLITANO (1790. évi pej nápoly ), CONVERSANO (1767. évi fekete nápolyi) MAESTOSO (1773. évi. Szürke spanyol) , SIGLAVY (1810. évi. Szürke arab), INCITATO (1810. évi szürke erdélyi Spanyol), TULIPÁN (1896. évi lipicai.). 1875 – ben a mezőhegyesi lipicai állományt is menekíteni kellett, ekkor a ménes Fogarasra,ill pontosabban Alsószombatfalvára (Simbata de Jos ) került: Az 1910-es évek elején a fogarasi ménes nagyobb része újra költözni kényszerült , ekkor az állomány Bábolnára vitték, és az 1950-es években költöztették végül Magyarországi tenyészhelyére Szilvásváradra, ahol a sok hánytatáson keresztülment lipicai végre eredeti tenyészhelyüknek megfelelő körülmény közé, hegyes, dobos vidék kerülhettek. JELLEMZŐK SZÍNE: szürke, deres, fekete, MARMAGASSÁGA: 155-170 cm KÜLLEME: közepes, egyenes fej (KOSFEJ IS LEHET) kis fülek, magasan illesztett nyak, zömöktörzs izmolt, kerek far, erős tiszta lábak VISEKEDÉS: okos, engedelmes, odaadó EREDETE: Szlvénia, lipicai ménest ésAusztria, piberi szövetségi ménes ÉRDEMES TUDNI: rendkívül tehetséges iskolalovak. Kifejezetten a klasszikus művészi lovaglásr tenyésztették és a Bécsi Spanyol Lovasiskola révén világhírűvé HASZNÁLATI MÓD: magasiskolai ló, fogatló, vagy hobby: KIALAKULÁSA * Arab * Berber * Andalúzai * Nápolyi * Kiadrubi * Fredericksborg * LIPICAI Hazája: Szlovénia / Lipica, Ausztria, Magyarország, Marmagasság: 150-160 cm Súlya: Színe: általában szürke, de ritkán pej, illetve fekete egyedek is előfordulnak Természete: jóindulatú, intelligens Általános leírás Jellemző a nemes vonalú, egyenes, vagy ritkán kosfej. Nyaka magasan illesztett, izmos. Háta hosszú, erős, fara jól izmolt. Lábai szikárak, tiszták, lábállása szabályos, patái kemények. Későn érő, de hosszú életű fajta. Nem túl nagyméretű. Mozgása ügetésben jellegzetesen akciós. Története A fajta létrejötte Károly Habsburg-főherceg nevéhez fűződik, aki a ma Szlovénia területén található Lipicán udvari ménest állíttatott fel az ott található, középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű és Spanyolországból importált lovakból. A cél az volt, hogy az akkori barokk ízlésnek megfelelő, elegáns küllemű és lehetőleg szürke lovakkal lássák el a grazi főhercegi ménest, illetve a bécsi császári istállót. A tenyésztők máig is tartó munkáját dícséri, hogy a mai napig fennmaradt nyolc olyan geneológiai vonal, amelyeknek alapító ménjei: Pluto (1765. évi szürke dán), Favory (1779. évi fakó kladrubi), Neapolitano (1790. évi pej nápolyi), Conversano (1767. évi fekete nápolyi), Maestoso (1773. évi szürke spanyol), Siglavy (1810. évi szürke arab), Incitato (1810. évi szürke erdélyi spanyol), Tulipán (1896. évi lipicai). Sajnos a lipicait sem kímélték a háborúk viharai. A napóleoni háborúk idején két ízben is Magyarországon talált menedéket az állomány, melynek egy része Mezőhegyesen is maradt. 1875-ben ezt az állományt is menekíteni kellett, ekkor a ménes Alsószombatfalvára került. Az 1910-es évek elején a ménes újra költözni kényszerült, ekkor Bábolnára, és csak az 1950-es években költözhettek mai magyarországi tenyész helyükre, Szilvásváradra, ahol a fajta eredeti bölcsőjének megfelelő, hegyes-dombos vidékre kerülhettek A fajta használata Tanulékonysága és könnyen idomíthatósága teszi ideálissá a spanyol magasiskola már-már akrobatikus feladatainak elvégzésére. Ereje és állóképessége miatt kocsi- és gazdasági lóként is elterjedt. Míg az osztrák állomány a könnyebb hátas, a szilvásváradi lipicaiak inkább a fogatos típus megtestesítői. Így akár szabadidő lónak is használhatjuk, olykor kocsi elé is befogva őket